Ebben az évben büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy partnerként vehettünk részt az idei Diplomata Lovaspóló Póló Kupa eseményén, Tabajdon. Annál is inkább, hiszen olyan kiváló partnerei is voltak az eseménynek, mint az Engel & Völkers, BMW, Prieston by Nagy Noémi, La Martina, Professio Klinika, Jo Malone London, Oxigén Wellness Naphegy, Empanada Story, Omorovicza, Stephanie jewelries Budapest, Corinthia Hotel Budapest, Sensomedia, Jammertal Borbirtok, Nespresso és a 383 Kopjary víz.

A rendezvény szervezője és koordinálója, Ivanics Gina egy korallszínű elegáns, ugyanakkor lenge, nyárias Prieston darabban jelent meg az eseményen.

A nagy számban megjelent diplomaták nevében Maximiliano Gregorio-Cernadas argentin nagykövet mondott beszédet. Ezt követően megkezdődtek a mérkőzések. A döntő mérkőzésben végül a Wunderlich csapat nyert 5½:5 gól arányban az Allen & Overy csapat ellen. A harmadik helyezett pedig a Professio Clinic csapata lett.

A jótékonysági programrészben a „Mosoly Alapítvány” részére történ aukció, és a hagyományos kalapversenyre is sor került, a díjkiosztás előtt, melyen átadásra került Varga Kristály csodálatos szépségű kupája.

A csodálatos napsütésben megrendezésre kerül lovaspóló rendezvény több száz fős közönsége csodálatos élményekkel gazdagodhatott e napon, mely egyúttal a lovaspóló sportág újabb dicsőségét is jelentette.

Mi pedig a rendezvény végén egy hatalmas, gyönyörű virágcsokorral térhettünk haza, ami tökéletesen passzolt Noémi ruhájához. Köszönjük!