A Prieston márka legújabb kollekciójának, a Sleeping Beauty-nak a zártkörű, exkluzív bemutatója 2019. március 27-én volt a Benczúr Palotában.  Az első Disney-dalokkal az ’50-es évekből, a gyönyörű tavaszias virágdekorációval, a füves kifutóval és a szebbnél szebb ruhakölteményekkel, illetve mindennel, ami szem-szájnak ingere lehetett, Noémi tényleg a mesék birodalmába repítette a közönséget. De mint egy korábbi bejegyzésünkben már említettük, a tervezők élete “nem csak játék és mese“. Szókimondó interjúnk következik Noémivel. 

Nézzük egy divattervező szemszögéből az eseményt. Noémi, hogy vagy ma, 28-án, a rendezvény másnapján?

Konkrétan úgy érzem magam, mint akit agyonvertek… Már csak amiatt is, hogy hajnalban fekszem le, másnap reggel kelek és indulnia kell az életnek, hiszen nincs megállás. Úgyis ott lesz a rengeteg nem fogadott hívás és a feladatok többsége…

Teljesen mindegy, hogyan sikerül egy bemutató, a másnapja mindig katasztrófa. Iszonyatosan feszített állapot ez, a tempó szempontjából és lelkileg is. Folyamatosan topon kell lenni, folyamatosan elérhetőnek kell lenni, rengeteg ember bombáz a kérdéseivel és neked kell dönteni mindenben. Hiába dolgozol csapatban, a végső szó mindenben a tiéd, rajtad a felelősség.

Nem tudod megtenni azt sem egy bemutató előtt, hogy mondjuk kikapcsolod a telefonodat. Mert ha bármi gubanc jön közbe, akármiről kell azonnali döntést hozni, akkor egyből téged keresnek. Ettől is meg tudok őrülni az utolsó napokban, hogy kénytelen vagyok együtt élni a telefonommal és elérhetőnek lenni… A másnap teljesen más, mint az ezt megelőzőek; nagyon gyors és éles a váltás. Ami a bemutató után jön, azt senkinek nem kívánom. Jön a leltár, át kell nézni a ruhákat, mi sérült meg, megvan-e minden, a tisztításukat elkezdeni. Ezek a bemutatott darabok lesznek a mintadarabok, amelyek alapján később jönnek a megrendelések. Nem akaszthatom őket úgy vissza, hogy előtte már viselve volt egy estén keresztül.

Ezeket mind lekoordinálni (a dekorációt, az összes elbontott díszletet megfelelően a helyére rendezni) iszonyatos munka. Minden jelenleg ezek az én lakásomban landolt, mivel egyszerűbb volt mindent idehozni, mint éjszaka vissza a stúdióba. Katasztrofálisan néz ki az otthonom és a stúdió is, de hát nincs hova menekülni… Dobozhalmok és kellékek egymás hegyén-hátán, a cipők, a táskák, az övek, a ruhák és néhány megmaradt goodie bag. Próbál az ember ilyenkor ezeken felülkerekedni, de olyan ez, mint egy puzzle, nagyon lassan halad, csakis egyik elemről a másikra.

Megérte, hogy saját exkluzív bemutatót szerveztél? 

Nyilván felteszi mindenki ezt a kérdést.  Nem egyszerű dolog belevágni egy saját bemutatóba. Olyanba sem, ami nem saját és többen vagytok benne a szervezésben. Mindig kérdéses, hogy vajon ez a belefektetett pénz és energia megtérül-e, szigorúan végezni kell egy számítást. Sohasem értettem azokat a tervezőket, akik a hasukra ütöttek és azt mondták, hogy csinálnak egy nagyszabású bemutatót… Én kiszámoltam, hogy hány ruhát kell ahhoz eladnom, hogy az én belefektetett energiám megtérüljön. A kalkulált számok elég jók, úgyhogy szerintem ezzel nem lesz gond.

Mennyi idővel és energiával jár egy új kollekció kitalálása, megvarrása és annak kifutóra vitele? 
Rendkívül sokkal, ezt tényleg elképzelni sem lehet… Mondhatni, hogy szinte közel egy éve kezdtem el inspirálódni és tervezni, rajzolgatni, rengeteget utaztam, és szokás szerint hagyatkoztam a megérzéseimre. Színeket, formákat, mintákat és a ruhadarabok anyagjait tekintve is. De az ötletet ezután rögtön meg kell valósítani fizikai formájában is.
Megszervezni a modellek castingjét, a modellpróbákat, a helyszínt, a partnereket és odafigyelni a vendégekre is. Lekoordinálni a modellek frizuráit és sminkjét, az ékszereiket, a lábbeljüket, stb.
Rengeteg idő, munka és pénz is ez, szinte olyan, mintha tényleg még egy gyermekem születne. Benne van szívem-lelkem, az összes energiám és figyelmem, minden egyes minta kézzel történő felvarrása. Az összes apró részletre nagyon ügyeltem, még a bemutató alatt is. Én rendezgettem el a virágdekorációkat végleges kinézetűre, a füves kifutón többször végigsétáltam és levettem az apró, oda nem illő dolgokat.
Ez valóban hatalmas munka, volt segítséged?
Igen, Gergő, a párom nagyon türelmesen és kitartóan segített, amiért nem lehetek elég hálás neki. Az elejétől a végéig koordinálta a dolgokat, tervezett-szervezett, hogy végig flottul menjen a bemutató. Az utolsó pillanatban jutott idő felmondani a bevezetőszöveget, amit a bemutató előtt hallhatott a közönség, és ő azt is villámgyorsasággal összevágta. Nagyon köszönöm továbbá Örvendi Cintiának is, hogy segítségemre volt a modellek kiválasztásában, koordinálásában és a bemutató utáni felkonferálásban is.
Milyen érzések kavarognak most benned? 

Ilyenkor nem is a ruhák és nem is a rendezvény körüli gondolatok (hogy kvázi csináltál egy partyt),  hanem az, hogy vajon azok, akiket te meghívtál oda, mindezt értékelik-e és látják-e? Egyáltalán el tudják-e képzelni, hogy az amit te ott letettél eléjük, az mennyi munka, erőfeszítés és mondjuk mennyi anyagi ráfordítás? Tisztelik-e ezt az egészet egyáltalán?

Olyan szintű elidegenedés és érzéketlenség van ma az emberekben, mindenki csak a saját dolgával törődik, nem igazán figyelnek egymásra, az a félelmem, végig sem gondolják, hogy ez mennyi munka…

Az azért jólesik és jelzésértékű, hogy mennyien jönnek el a bemutatóra. Persze tudom a saját életemből is, hogy vannak olyan esetek a legutolsó pillanatban, amikor az ember nem tud elmenni, de ilyenkor illik szólni! Amikor viszont valaki nem is szól és úgy nem megy el, az a másik munkájának és személyének is a semmibe nézése. Ezek után én is így fogom kezelni őket. Én hiszek a kölcsönös együttműködésben, de amikor valamit alkotsz (itt nem a ruhákról van szó, azokat szépen be lehet fotózni és el lehet készíteni egy csodálatos kampányt is) és nem tisztelik, na az gáz.

Ilyenkor szerintem sokkal inkább ezt kell mérlegelni, hogy megkaptam-e azt a fajta értékelést, amit én vártam, ami arányban van az én beletett munkámmal. 

Nekem már az agyam egy másik galaxisban jár, csak a testem van jelen.

Te hogyan értékeled a bemutatót? 
Én teljesen más szemszögből láttam az eseményt, mint a közönség. Összességében nagyon jó visszajelzéseket kaptam, szóval én pozitívan zárom a Sleeping Beauty bemutatóját. Úgy gondolom, hogy remekül sikerült és senkitől nem hallottam kritikát vagy bármiféle negatív megjegyzést. Persze tudjuk, hogy az emberek álszentek és a másik szemébe nem mindig mondják meg az őszintét, de a posztokból nem az jön le, hogy bárki is hazudott volna nekem.
Mit tervezel még ezután? 
Mivel most kezdek lenyugodni és megengedhetem magamnak, hogy szusszanjak egy nagyot, legelőször is kezdődik az egész egy hatalmas alvással. A rendezvényről hajnalban jöttünk el, másnap pedig már korán reggel kelnem kellett, mert más dolgaim és kötelességeim is vannak. Szépen elrendezünk mindent, az új ruhadarabok pedig beköltöznek méltó helyükre, a Showroomba.

Úgy gondolom, hogy lesz még bemutatónk, elkezdtünk tárgyalni a következőről újabb szponzorokkal is, nincs megállás! Aztán azt pedig meglátjuk, kiket fogok meghívni, de még exkluzívabb esemény lesz. Én nem szeretem a nyilvános eseményeket, nem szeretem azt, ha a bemutatómon fű-fa-bokor megjelenik. Az ingyenkonyha nem én vagyok.